wisniowski-budapesten

Miért kezdett el a Smartkapu kizárólag Wisniowski garázskapukkal és kerítésekkel foglalkozni? Miért nem más gyártót, termékcsaládot választottunk? Miért váltott a cégünk profilja 180 fokos fordulatot? Ebben a bejegyzésben elolvashatod személyes és üzleti okaimat is. 

 

Minden egy véletlennel kezdődött

Mint azt már tudod rólam, hosszú-hosszú évek óta lakásfelújításokkal és lakatosmunkákkal és lapozható üvegfalakkal dolgozom. Közben jött egy-két műanyag ablak felkérés is. Így gondolhatod, nem unatkoztam, ha munkáról van szó. Aztán egyszer egy véletlen kapcsán, már pedig véletlenek nincsenek, pont miután összeházasodtunk a feleségemmel szükségem volt egy nyílászáró alaktrészre. De a beszállítóm nem ért rá, így oda irányított, ahol Ő is szokott vásárolni. Ekkor hallottam először a Wisniowskiról, és kaptam egy lehetőséget, hogy Budapesten népszerűsítsem a Wisniowski termékeket és be is szerelhessem. 

Amint jobban beleástam magam a Cég történetébe, megláttam a termékek magas minőségét és a folyamatos technológiai innovációt, tudtam ezt a lehetőséget nem szabad elhalasztani. Így lett az, hogy hivatalos viszonteladók lettünk. Majd 2020-ban a Covid kellős közepén megnyitottuk bemutatótermünket is.

Roppant széles termék spektrum

Multifunkciós lakásfelújítás vállalkozásom szempontjából nagyon tetszett, hogy a Wisniowskinál nagyon széles az elérhető termékek köre. Garázskapu, kerítés, kapu, úszókapu. Mindez ipari illetve lakossági igényekhez igazítva. A Wisniowskinál ezen felül kül és beltéri nyílászárók és okos rendszerek is elérhetőek. Annyi minden van, hogy végül teljesen feladtam a lakásfelújításokat és kizárólag csak ezen termékek értékesítével és szerelésével foglalkozunk családi szinten. Bár nyílászáróink leginkább egy Nyíregyházáról származnak, ennek inkább családi okai vannak, ugyanis feleségem nyíregyi. Ha ez nem lenne, nem is találkoztunk volna a Wisniowskival.

wisniowski-gyarlatogatas-niki

Beleszerettem a történetébe

A Wisniowski egy garázsból indult, pont azon a helyen, ahol most a gyár áll. Egy családi vállalkozásból sok munkával és 30 év elteltével a gyár több, mint 2000 főt foglalkoztat, a gyártás pedig 230 000 m2 felületen zajlik. A gyártott termékek száma is igazán meggyőző, több, mint 1 000 000 háztartásban már bizonyított!!! 2019 őszén pedig sikerült eljutnunk egy több napos oktatásra, továbbképzésre a gyárba. Azt hiszem ez volt az a pont, hogy elkezdtem átalakítani a vállalkozásom, és már nem vállalni más munkákat. Persze az egyedi előtetők, a lapozható üvegfalak valamint a télikert beépítések maradtak. 

wisniowski-gyarlatogatas-kalman-krisztian

Minőség és innováció

Ha azt mondom Wisniowski, akkor ez a két szó jut először eszembe. Minőség bármilyen termékről legyen szó, még az olcsóbb, alacsony árkategóriás termékek esetében is. Mindez pedig folyamatos technológiai innovációval társul. Okos rendszer, nyílászárók, garázskapuk passzív házakhoz, különleges ipari megoldások. 

wisniowski-gyar

Végre valami új

Ha annyira garázskaput vagy kerítést akartam volna árulni, igazából bármit választhattam volna. Na de a Wisniowski végre nincs minden utca sarkon. Ez egy nagy áldás, de nyílván nagyon-nagy munkával jár, hogy Te is megismerd és Te is a Wisniowskit válaszd. Bár Európa nagy részében a Wisniwoski nagyon ismert, célom, hogy Magyarországon is olyan hírneve legyen, mint bármelyik más európai országban. 

home-inclusive-kapu-postalada